Pántén szágá 2 . rész

Megjött a válasz a P&G-től!!! Bár közel 3 hetet kellett rá várni, de megjött és ez a lényeg.
Aki nem tudná, miért is állok levelezésben a céggel, annak röviden csak annyit, hogy a Pantene Nature Fusion reklám szövegét szeretném írásban látni, mert három diplomával sem értem, mit mondanak benne. Íme a válasz:

"Tisztelt Romet-Balla Ágnes !

Köszönjük, hogy kérésével hozzánk fordult.

Nagyon sajnáljuk, de nem tudunk a kérésének eleget tenni. Cégünk belső üzletpolitikai döntése értelmében az Ön által említett reklám szövege a cégünk saját szellemi tulajdonának minősül.

Még egyszer köszönjük, hogy hozzánk fordult. Ha a jövőben további kérdése, észrevétele merülne fel, kérjük, forduljon hozzánk bizalommal.


Tisztelettel,...."

Na, most valamit nem értek...már megint...anyám, minek taníttattál?
Azt értem én, hogy komoly szakemberek hosszan agyaltak ezen a reklámon és a cég dollár ezreket adott a kreatívoknak, ezáltal pedig jogosan a sajátjának tekinti a reklámot és annak szövegét. Mindez a világ hülye rendjéhez tartozik...de valami azért itt hibádzik. A reklám most fut jelenleg a TV-kben. A szövegét bárki hallhatja (csak meg nem értheti). A termékről semmilyen rövid hirdetést nem találni a cég vagy a termék honlapján, vagyis én, mint hétköznapi fogyasztó leginkább csak a TV-ből tudok tájékozódni a termékről. Én viszont, mint hétköznapi fogyasztó szeretnék többet tudni a termékről és ezért tudni AKAROM, hogy miről szól a reklám...Ehhez azért jogom van, nem?

A reklám nekem és hozzám szól, én vagyok a célja, engem próbál megszólítani, engem próbál meggyőzni! Hát, akkor nem felém kellene segítőkésznek lennie?
A jelen válasz szerint ezt rosszul tudom. A szöveg a fogyasztó felé titkos.

Most ismét írtam nekik. Kérdeztem, mit tehetek ha érteni akarom a nekem szóló reklámot? Most ismét várunk...tán nem három hetet...

Nagy Zoltánné

Na,most valóban felb.....az agyam!!! Ha jót akar magának Nagy Zoltánné, nem jön a közelembe, akárki is legyen ő. Már az első gyerkőc születésekor is kaptam tőle egy "szívhez" szóló szép üzenetet és most megint! Szívlapáttal kergetném az anyjához! A dolog ugyanis úgy áll, hogy a gyerekek születés után kb három héttel jön egy levél. Feladó nincs rajta. A borítékban egy szabályszerű sajtpapír, amelyen ez áll:
"Kedves Kismama!

Nem kapott meg egy tájékoztatót/szabadság miatt/. Telefonon sajnos nem tudtam elérni, kérem, hívjon fel a következő telefonszámon:
06-20/418-7416

Tisztelettel: Nagy Zoltánné."

Na, menjünk sorba! Miért nincs feladó? Kinek, minek a nevében ír nekem Nagy Zoltánné? Ki volt szabin? Mert én biztos nem! Akkor ő? Szabi alatt akart hívni vagy mi? Miért nem tudott utolérni telefonon? Mert nem fogadott hívásom nem volt, annyi szent! A gépezet pedig este 9 után van csak kikapcsolva, akkor meg jobban is teszi, hanem hívogat már senki ismeretlen. És miért ÉN hívjam vissza???!! Miért nem próbálkozik máskor? És még egyszer kérdem tisztelettel: Ki a toszom az a Nagy Zoltánné???!!!Ha valóban visszahívást akar, akkor legalább csepegtessen már valami infót arról, hogy ki is ő...pláne, hogy elég nagy magabiztossággal lehet állítani, hogy valami pénzügyi ajánlattételről van szó.

Na, tudod, ki fogja visszahívni!

Filléres emlékeink

Mennyit ér neked az a fotó, amin a nagyanyád a halála előtt két nappal még mosolyog? És az, amelyiken a 30. születésnapodon elfújod a gyertyákat? No és az amelyiken a gyereked megteszi az első, önálló lépéseit? Na? Be tudod árazni? Mert a DM, Rossman és amúgy minden fotó kidolgozó hely megtette helyetted is és röhejes áron.

Számomra felháborító, hogy ezek a helyek csak a nyersanyagért vállalnak felelősséget, mert ugye jelen esetben nem egy kord naciról beszélünk, amiben max gigászi muffin seggem lesz ha a szabó elszabja, hanem a múltam kis darabkáiról. Az emlékeket miért nem árazzák be? Legalább megpróbálhatnák, nem?

Az pedig már csak hab a tortán,hogy a három napra ígért előhívás, rendszerint 5-6 nap lesz a DM-nél és Rossmannál. A legszebb pedig az benne, hogy azzal védeknek, hogy dehát ők nem három napra, hanem három munkanapra vállalják az előhívást. Ok, de ha ők szombaton is nyitva vannak, akkor az miért nem számít munkanapnak példának okáért? Illetve a pénteket miért nem számoljuk a munkanapok közé. Szegény kis péntek mindig a rövidebbet húzza. Következő életemben bármi legyek, csak egy pénteki nap ne, ok? Mert arra mindig azt mondják,hogy az már majdnem hétvége, de mégsem az. Se ide se oda nem tartozó nap ez. Magányos érzés lehet pénteknek lenni.

Lázár kocsonya

A legjobb forgatókönyveket az élet hozza. Erre az egyik legékesebb példa a Lázár által promótált Maggi kocsonyás húsleveskocka reklámja és a séf bácsi magánélete közötti párhuzamok.

Hónapok óta a lapok fő csemegéje, hogy Lázárnak egy két vagy hány száz balkézről született fia van, akiket mind maga után nevezett el. Hu, a Klónok támadása élőben! A vicc, hogy a reklámban Lázárka két fő kritikusának főz, két 7 év körüli fiúcskának. A való világ ismeretében ez a reklám viszont így eléggé vicces lett. A szerető apa mind a két fiára főz! Hüpp-hüpp, minnyá' elsírom magam.

Ha nem nézem Lázárunk jelenlegi botrányait akkor is fura a reklám, hogy egy profi séf miért főz pont két fiúcskára? Ha magán suli szakácsa, hol vannak a többiek? Ha a fiai, akkor hol az anya? Szóval miért pont két egyidős fiúnak főz? Tudom, nehéz 20 másodpercben egy teljes sztorit tökéletesen vázolni, de valljuk be azért sok száz más cégnek ez mégis sikerült.

"Pántén szágá" 1. rész

Ismeritek a mostanában a TV-kben futó Pantene Nature Fusion reklámot?

Engem a hatalmában tart már egy ideje. Nem tudok ugyanis szabadulni attól a gondolattól, hogy egy kitalált nyelven beszélnek benne, ugyanis egy árva szót sem értek belőle. Hónapok óta küzdök, hogy elcsípjem a spotot és le tudjam jegyezni a szövegét. Napokon át ültem a reklám blokkok alatt papírral és tollal a kezemben de ha el is tudtam kapni a reklámot valamelyik csatornán, soha nem jutottam tovább az első három szónál: Pantene Nature Fusion. Az állítólagos csoda összetevők felsorolását és egyéb hatékonyságot kiemelő dolgokat azonban egyszerűen nem értem. De egy árva kukkot sem. De nem adtam fel! Gondoltam felmegyek a gyártó, a Procter and Gamble honlapjára és majd a termékért felelős manager megírja nekem a reklám szövegét. No. Mint kiderült magyar PG honlap nem létezik. A pg.com-on a worldwide site-ok alatt sem létezik kis országunk, bár magyar brand managerről cikkeznek a Kreatívon. A Pantennek ugyan létezik magyar oldala de a Kapcsolat menüpont nem működik. Sebaj! Nem olyan fából faragtak engem, hogy ilyen apróságok meggátoljanak a kívánt cél elérésben! Ereimben Hercule Poirot és Sherlock Holmes vére csörgedezik, így írtam az angol PG-nek, hogy ugyan már segítsenek a magyar reklámszöveg megszerzésében. Már másnap kaptam egy magyar nyelvű levelet, hogy köszönik a megkeresésemet és igyekeznek megtalálni azt a kollegát, aki tudja a kérdésemre a választ…ennek két hete. Tegnap megint írtam nekik, hogy mi van. Még keresik. Jól elbújt a kis szemét.
Na, majd megírom, mi lett a sztori a vége ha egyszer előttem is megmutatkozik.
Addig marad a kérdés, hogy egy Magyarországon aktívan tevékenykedő vállalat hogy tud ilyen kevés infót közzétenni magáról.

Kórházi szocio tanulmány

Oh azok a kórházi ebédek! Hmmm, hogy hiányoztok nekem! No, nem az ízek miatt, hanem a társaság miatt! Isten legérdekesebb állatai állítom, hogy a szülészeten vannak…magamat is beleértve.

Mert nincs is annál érdekesebb dolog, mint amikor egy csapat, különféle korosztályú, tudású és hátterű nő össze van zsúfolva egy kis helyiségben úgy, hogy mindegyikük ugyanazon az élményen ment át csak éppen különféleképpen. A világ legfantasztikusabb valóság showját lehetne megrendezni egy szülészeten. Mert nézzük csak az én esetemet. Most legutóbb a frontnak köszönhetően szinte teltház volt a szülészeten. Volt ott húszas éveiben járó szingli, harmincas, 5 gyerekes roma hölgy, negyvenes késői gyereket kapó pufi rizsa, kortalan agyontetovált igen csak fiús kinézetű anyuka és szende, a hangját is alig hallató tini is. Na, ezen hölgy banda több napon keresztül együtt ebédelt egy 5 fős asztalnál. Hát, sztorik azok voltak dögivel!

Az egyikük csak görcsöcskékkel ment be a helyi rendelőbe, hogy ugyan vessen már rá egy pillantást a doki. Az vetett is, majd kereszteket is, mert a gyerkőc buksija már majdnem kinn volt. Na, hívták a mentőt az meg mire odaért már csak a fogast tudta az anyuka mellé beállítani infúzió tartónak, mert a kicsi kicsusszant. Aztán ott volt a tetovált lányok tábora, akik minden reggel stikában lementek bagózni a kertbe és azon tanakodtak, hogy vajon kibírja-e a férjük még azt a hat hetet, amíg el vannak tiltva asszonyuk pucér társaságától, vagy számítaniuk kell-e egy megcsalásra. És a fogatlan negyvenes, aki nem is érti hogy esett már megint teherbe…immár ötödször…valaki elmondhatná már neki, hogy is megy ez valójában…

A vicc ezekben az ebéd körüli találkozókban, hogy étkezés ide, táplálkozás oda, előbb vagy utóbb előkerülnek a reklámokból már barátként ránk mosolygó hüvely gombát túlszárnyaló gusztustalanságok. Mintha a közös szülészeti napok felhatalmaznánk a nőket arra, hogy ismeretlenekkel is megosszanak olyan intim sztorikat, amiket amúgy a nőgyógyászomnak is csak pironkodva merek elmondani. (Bár addig jó, amíg csak én pirulok és nem ő, amikor meghallja)

És mégis! Minden gyomorforgató sztori ellenére hiányoznak ezek az ebédek. Talán a fesztelensége miatt. Talán a perverz kíváncsiságom miatt. De ezért most nem szülnék még egy gyereket!

Kórházi divat

Hogy vagyunk képesek mi nők abszolút mértékben megfeledkezni arról, hogy milyen nőnek lenni, nőnek maradni bizonyos helyzetekben? Miért engedjük, hogy egy gyerek születése felülírja a nőiességünket?

Nem azt állítom, hogy a szülés után rögtön dobjuk be a bájainkat és hogy a kórház folyosóján is már magas sarkúban és miniben lófráljunk, kezünkben flitteres kistáskával de azt igenis állítom, hogy a ló túloldalára sem kéne átessünk. A 6 napos kórházi tartózkodásom alatt arra lettem figyelmes, hogy a szülő nőket határozottan négy kategóriába lehet sorolni. Léteznek a sportos-, a nagymamás-, a trendi- és a természetes kismamák.

Sportosak azok, akik a 80-as éveket idéző, feltűnő színű - általában narancs - , pamut, forró naciban róják a köröket a mosdó és a szülőszoba között. A beach feelinget idéző alsóhoz általában spagetti pántos, kissé kinyúlt, mosógép liggatta, melltartó nélküli felső dukál, amiből merészen türemkednek elő a disznószemeket idéző mellbimbók. A szettet már csak egy floridai sétányról készült egész falat betöltő plakát tenné teljessé és egy görkori, de ez utóbbit szigorúan tiltják a szülészeten.

A nagymama style-t követő hölgyek nylon hálóban pózolnak, amin minimum 15 centis csipke berakások díszelegnek és redőiből naftalin és izzadság szag párolog. Viselője általában haragban van a borotvával és a gyantával de igen jó barátságot ápol a 8x4 dezodorral, amiből még '84-ben vásárolt egy nagyobb, leértékelt mennyiséget.

A trendi kismamákat sem igen értem. Ők valahogy szintén nem a lovon ülnek. Bár ők legalább jól néznek ki, csak éppen a praktikumról feledkeznek meg. Ők ugyanis kínai selyem pizsamákban pózolnak, melyek kényelmesek és még a durva kórházi lepedőt is képesek otthonossá varázsolni, csak éppen negyed óra, mire az ember kioldja egy-egy szoptatás alkalmával, valamint amíg egy pamut pizsama finoman felszívja a mellből esetlegesen szivárgó tejet, addig a selyem egy határozott körvonalú foltként hagyja azt megszáradni.

Persze nehéz megtalálni az arany középutat, de hölgyeim, legalább próbálkozzunk!
Szülni azonban nagy élmény! Aki teheti, ne hagyja ki! Már csak a kórházi szoció tanulmány miatt is, amiről legközelebb írok:-)

Anyák sokkolása

Nincs két egyforma szülés. Nincs két egyforma gyerek. Nincs két egyforma gyerekágyi időszak. Egy dolog tud közös lenni egy-egy szülés után; az érzések. Amint kijött belőled a gyerek, megkezdődik az aggódás. Jól van az a kis csöppség? Nem éhes? Nem fáj valamije? Nem hűl meg ilyen időben? Nem lázasodik be az oltástól? etc. etc. A szülést követő pár nap a kórházban sok minden jegyében telik el. Ismerkedsz a legkisebb közös többszörössel és a testeddel is, hisz az hirtelenjében egészen új nyelveken tud szólni hozzád. Ez az az időszak, amikor a hormonjaid libikókáznak és igyekeznek tengerszint alá süllyedni. Vagyis pont ilyenkor nem hiányzik a gyerekorvostól az a mondat, hogy: "Anyuka, én erre nem lennék büszke!!!"

Mindezt egy piros, lefelé ívelő grafikonra mutatva közölte velem a szülészeti osztály gyerekfőorvosa. Mint kiderült a három napos fiam testsúly csökkenését ábrázolta a meredek hegyoldal a papíron és nekem, mint nem egészen 72 órája szült nőnek a föld alá kellett volna süllyedjek, -álláspontja szerint legalább is - amiért a fiam még nem hízik. Az hogy az ember teje általában ilyentájt indul meg, cseppet sem zavarta a nénit. Szegény kis pöcsös fiam eddig a mondatig mindössze egyszer tudott jóllakni, de magyarázkodhattam én! A doki néni szúrós szemmel csak rám mordult, hogy erre ne legyek büszke!

Mégis mit kellett volna csináljak? És mire hitte azt, hogy büszke vagyok? A kidülledő mellkasomra? Pedig az nem is a büszkeségtől csak a tejtől dagadt...de hát idáig már nem jutottunk el a beszélgetésben...