Bárki bármit mondjon; vannak lehúzások, melyek felett szemet lehet hunyni. Ha egy állami ovi/bölcsi berendel egy fotóst/videóst egy eseményére és a felvételeket a szülők később megvásárolhatják, akkor egy állami intézmény esetén valahol megbocsáthatónak tartom, ha szülőnként pár száz forintot rátesz az ára. Egyrészt ő foglalkozott a rendeléssel, a pénz összeszedéssel, másrészt ha marad egy kis plusz, feltételezhetem -mert miért ne feltételezzem-, hogy a lepukkant játékok cseréjére vagy papírzsepire költik.
De ha ugyanezt a lehúzást egy alapítványi intézmény teszi, már korántsem tudok ennyire elnéző lenni. Pláne, ha brutál lehúzásról van szó. Nemrég munkakapcsolatba kerültünk egy óvodával –pontos név ha már kifizettek bennünket-, ahol a havi befizetések közel járnak a 100.000Ft-hoz. A szülők lelkesen csengetik ki az összeget, mert hátha igazuk van az amerikaiaknak, akik cambridge-i egyetemi szintű oviba íratják a csemetéjüket, mondván, hogy a jó kapcsolatokra nem lehet elég korán szert tenni. Bah! De ez egy másik amitőlhányok téma lesz.
Szóval. A jómódú szülők fizetnek. Én is tenném. Nincs ezzel semmi baj. De azt ,már vág zsebre, nem különben a videózás esetén. Teszi mindezt úgy, hogy alapból nem a legolcsóbb vagy legalább is ár/érték arányban a legmegfelelőbbet választaná. Ezek után pedig bele sem merek gondolni, hogy hol bxxxzák még át a fejem. Kaja, sportolások, kirándulások, báb előadások, nyelvoktatás stb.
Persze min lepődök meg? Kereslet-kínálat. Ez a piac. Ha megfizetik, én is csinálnám…hmmm, vagy ki tudja?
2011. február 11., péntek
2011. február 3., csütörtök
Isten óvjon Dr Weltner Jánostól!
Az ember fia szokott bízni a főorvosokban, ugye? Mert az már poszt! Azt ki kell érdemelni. Ahhoz már komoly tapasztalat kell, meg elismerés, no meg gyakorlat.
Tehát,amikor az ember orvost keres, mert sebes a lába és biztos ami biztos rá akar vetetni egy pillantást egy szakemberrel, akkor megörül, ha az ismeretségi körében valaki azt mondja: Te, én ismerek egy főorvost, fel is hívom. Hát, így jutott el egy kedves családtagom Dr. Weltner Jánoshoz, aki jól meg is nézte azt a sebes lábat, majd bekötöztette azt a nővérkével és egy tízezres zsebredugása után annyit mondott, hogy pár nap múlva jöjjön vissza kötözésre.
Drága rokonom megnyugodva hazament, majd pár napra rá visszament a dokihoz. Kötözés ismét. A láb azonban elkezdett fájni. Sebaj, csak várjon, jöjjön megint majd kötözni. Várt. A láb meg elkezdett dagadni, majd vörösödni. De hát biztos kezekben vagyok, mégiscsak egy sebészeti főorvos néz rám-gondolta a rokon és ismét elment kötözésre. No nem ragozom, két hét után a láb már tűrhetetlenül fájt, bedagadt és a seb is ocsmányabbá vált.
A teljesen jogos kérdésre, hogy doktor úr, ez normális? Mi volt a válasz? Egy centi. Igen, egy centi! A doktor elővett egy centit és lemérte a két boka nagyságát, majd közölte, hogy mit izél, hiszen csak egy centi az eltérés a két boka között. Megjegyzem, láttam azt az egy centis bokát. Az én szememben minimum 4-nek tűnt, de a centi nem hazudik, ugye. A páciens ideges, nem nyugtatja meg a válasz, hisz a kezelés elején a láb nem volt még dagadt, sem vörös és nem is fájt. Végül eljutott a MÁV kórházba, ahol egy szimpla vizsgálat és egy röntgen után közölték, lehet, hogy amputálni kell 3 lábujját, mert nagyon úgy néz ki, csontig rohadtak...
Most próbálják menteni. És Dr Weltner János? Nos őt nem perelik be, mert az antibiotikum kúra miatt az én drága rokonom kb 48 órája alszik....elfoglalt...addig "csak" én fröcsögök a drága főorvosra.
Tehát,amikor az ember orvost keres, mert sebes a lába és biztos ami biztos rá akar vetetni egy pillantást egy szakemberrel, akkor megörül, ha az ismeretségi körében valaki azt mondja: Te, én ismerek egy főorvost, fel is hívom. Hát, így jutott el egy kedves családtagom Dr. Weltner Jánoshoz, aki jól meg is nézte azt a sebes lábat, majd bekötöztette azt a nővérkével és egy tízezres zsebredugása után annyit mondott, hogy pár nap múlva jöjjön vissza kötözésre.
Drága rokonom megnyugodva hazament, majd pár napra rá visszament a dokihoz. Kötözés ismét. A láb azonban elkezdett fájni. Sebaj, csak várjon, jöjjön megint majd kötözni. Várt. A láb meg elkezdett dagadni, majd vörösödni. De hát biztos kezekben vagyok, mégiscsak egy sebészeti főorvos néz rám-gondolta a rokon és ismét elment kötözésre. No nem ragozom, két hét után a láb már tűrhetetlenül fájt, bedagadt és a seb is ocsmányabbá vált.
A teljesen jogos kérdésre, hogy doktor úr, ez normális? Mi volt a válasz? Egy centi. Igen, egy centi! A doktor elővett egy centit és lemérte a két boka nagyságát, majd közölte, hogy mit izél, hiszen csak egy centi az eltérés a két boka között. Megjegyzem, láttam azt az egy centis bokát. Az én szememben minimum 4-nek tűnt, de a centi nem hazudik, ugye. A páciens ideges, nem nyugtatja meg a válasz, hisz a kezelés elején a láb nem volt még dagadt, sem vörös és nem is fájt. Végül eljutott a MÁV kórházba, ahol egy szimpla vizsgálat és egy röntgen után közölték, lehet, hogy amputálni kell 3 lábujját, mert nagyon úgy néz ki, csontig rohadtak...
Most próbálják menteni. És Dr Weltner János? Nos őt nem perelik be, mert az antibiotikum kúra miatt az én drága rokonom kb 48 órája alszik....elfoglalt...addig "csak" én fröcsögök a drága főorvosra.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)