2010. december 10., péntek

A 12 karikás játékok


Szerintetek mi való egy 12 éves kölyöknek?

Szerintem rajzfilmek, Disney játékfilmek, esetleg egy kis Bud Spencer, Jackie Chan féle bunyós film, meg talán némi fantázia- és kalandfilm, meg ilyenek. Nehezen tudom körbeírni hogy mit engednék láttatni ezzel a korosztállyal, azt azonban egészen tisztán látom, hogy mit nem. Semmiképp sem nézném jó szemmel ha egy- vagy többszem magzatom üveges szemekkel bámulná a Való Világ akárhányas számú szériáját, ahol bár igyekeztek a hétköznapi élet tipikus figuráit megtalálni, úgy tűnik csak a selejtre bukkantak rá. Látom én az igyekezetet a szervezőkben, hogy kategorizálni akarták a bentlakókat de jelen állás szerint vannak a kurvák, a bunkók, meg az egyszerű lények. Na, erre nem kellett volna napokon át tartó Beszavazó Showt létrehozni. De ezen még mind túl is tudnám tenni magam, hisz a távkapcsoló még az én kezemben van...kivéve, mikor az ember itthon van...de azon már nehezen lépek túl, hogy az egész show 12 karikásnak van minősítve, mindezt úgy, hogy a képernyőről az elmúlt hetekben csak prostik kacsingatnak ki, hogy szavazz rám. A húr az amúgy prosti Adriennél szakadt el, akivel ráadásul még élőben is sikerült már találkoznom. A hölgy az önpromónál valami ilyesmit mondott magáról: " Az én életem az erotika körül forog, nem is tudom mi lesz velem, ha nem szexelhetek odabent"...Ismétlem 12 karikás műsor, és igen, tisztában vagyok vele, hogy a mai fiatalok 14 évesen már nem szüzek, tisztában vagyok vele, hogy 12 évesen nem itt hallják először azt a szót, hogy kakipisiszex, de attól még elítélhetem, nem?

Ezek az arcok a képernyőre kerülnek és celebek lesznek. A lapok megtelnek a velük kapcsolatos izgi hírekkel, úgy is mint meghalt a csivavája, újabb piercinget lövetett ezúttal az intim ajkába, ismét szakított párjával a kokain nepperrel stb, stb stb....A fiatalok pedig vágynak a 15 perc hírnévre és mit látnak, hogy ezekkel kell versenyezni, mert ezek - kimondani is félek - versenyképesek. Na, ettől tényleg hányok!

2010. december 8., szerda

Celebek szakácskönyve


Miért is dugom ki az orrom a városba, mikor tudhatnám, hogy valamin úgyis csak felb..hogy is?...fel...szóval felbosszantom magam...tyíí, majdnem káromkodás lett belőle. De mégiscsak közeledik a karácsony, távolodik a Télapó, nem illik ilyenkor mocskosan beszélni.

Ismételten egy óriásplakát csapta ki nálam a biztosítékot. Ezúttal Keleti Andrea Első szakácskönyvét hirdetik rajta. Ezek szerint már most bizalmat szavaztak neki a kiadónál és tervezik a másodikat, másképpen honnan is lenne ez a hangzatos cím, nemde?

Szóval Keleti Andi főz. Megdöbbentő. Bár nem követem nap nap után egyik kereskedelmi tv csatorna főző csatáját sem, mert unalmas, mesterkélt és unalmas...vagy ezt már mondtam? Sebaj, nem lehet elégszer hangsúlyozni, de gyanítom, hogy Andika részt vett az egyikben és nyert. Innen pedig úgy tűnik egyenes út vezet egy szakácskönyvhöz. Elég tehát egy nap az életedben, amikor egy jó kaját összerittyentesz és máris tiéd a lehetőség, hogy szakácskönyvet írj, feltéve, hogy előtte minimum 8 milliós médiaértéket képviseltél már a bulvárokban. Megjegyzem ezt nagy kunszt elérni, csak jól kell időzíteni. Mondjuk két Buci baleset, Gregor pasi elhódítás vagy két Damu verekedés közé kell esni. Ezek ugyanis mindent ütnek a címlapon.

Miért nem tánctanulós könyvet ad ki Andrea, mondjuk Én táncolnék veled, de nem tudok címmel, hajazva a régi jó zenés MTV-s műsorra. Hogy van az, hogy csak azért mert celeb, anyuka, háziasszony valaki, és a főztjébe még nem halt meg senki, akkor már kiadhat egy szakácskönyvet? Bár a kérdés inkább az, ki az, aki megveszi?

2010. december 6., hétfő

Mi olaszok

Beépített alacsony zajszintű erősítő.
Vízálló borítás.
Gyors és egyszerű telepítés.
Érzitek a szavak mediterrán csengését?
Hiába, nincs is szebb az olasz nyelvnél!

Régi vágyam teljesült, amikor az ember hazaállított az új "szerelmével", egy kiegészítő digitális antennával. No, a régi vágyam beteljesülését nem a termék fizikai jelenléte okozta, hanem, hogy pár percre olasznak érezhettem magam.

A doboz hátoldali termékismertetőjén ugyanis a német, a holland, a spanyol, a svéd, és a szlovák nyelv mellett az olasz nyelvvel is találkozhattam, melyet megdöbbentő módon igen jól értettem. Kitört az intelligenciám! Csak ez lehet! Vagy az, hogy drága európai barátainknak fogalma sincsen, hogy a zöld, fehér, piros színeket nem csak olasz módra lehet kombinálni.