Mennyit ér neked az a fotó, amin a nagyanyád a halála előtt két nappal még mosolyog? És az, amelyiken a 30. születésnapodon elfújod a gyertyákat? No és az amelyiken a gyereked megteszi az első, önálló lépéseit? Na? Be tudod árazni? Mert a DM, Rossman és amúgy minden fotó kidolgozó hely megtette helyetted is és röhejes áron.
Számomra felháborító, hogy ezek a helyek csak a nyersanyagért vállalnak felelősséget, mert ugye jelen esetben nem egy kord naciról beszélünk, amiben max gigászi muffin seggem lesz ha a szabó elszabja, hanem a múltam kis darabkáiról. Az emlékeket miért nem árazzák be? Legalább megpróbálhatnák, nem?
Az pedig már csak hab a tortán,hogy a három napra ígért előhívás, rendszerint 5-6 nap lesz a DM-nél és Rossmannál. A legszebb pedig az benne, hogy azzal védeknek, hogy dehát ők nem három napra, hanem három munkanapra vállalják az előhívást. Ok, de ha ők szombaton is nyitva vannak, akkor az miért nem számít munkanapnak példának okáért? Illetve a pénteket miért nem számoljuk a munkanapok közé. Szegény kis péntek mindig a rövidebbet húzza. Következő életemben bármi legyek, csak egy pénteki nap ne, ok? Mert arra mindig azt mondják,hogy az már majdnem hétvége, de mégsem az. Se ide se oda nem tartozó nap ez. Magányos érzés lehet pénteknek lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése