Megszületsz. Majd felnősz. Majd egyszer csak -hacsak nem Rotschild a vezetékneved - el kezdesz melózni. A munkatársaid között barátokra lelsz, kiteljesedsz, kihívások elé nézel, úgy érzed szeretnek, megbecsülnek és számítanak rád. Aztán bekapod a legyet és elmész gyesre. A legyed nő és te imádod és úgy érzed -megint csak-, hogy kiteljesedsz és új perspektívák nyílnak meg előtted. Megtanulsz szimultán már nem csak két, hanem tizenkét dologra figyelni, megnő a türelmed, ráébredsz, hogy elég napi 6 óra összelopkodott alvás és arra is rádöbbensz, hogy a céged szemében megszűntél létezni. Hiába élted le kicsiny életed egy, két, há' vagy bárhány évét napi nyolc órában a munkahelyeden a légy megszülettével Te megszűntél létezni. Mint kommunikációs manager kifejezett fájlalom, hogy a cégem nekem nem küld sajtóközleményeket, melyek ugye publikusak, nem értesít a változásokról, programokról és ha én nem kérdezek, bizony ők sem teszik. De azért visszavárnak. Elméletileg. Ebbe a gondolatba fogódzkodjak, mikor a lojalitásomat keresem? Elég gyér kis kapaszkodó nem?
Átérzem, átérzem...
VálaszTörlés