
Egyre több áruház gondol a legkisebbekre és az őket kísérőkre. Így a pelenkázók és a folyosókon található 100ft-os játék járgányok mellett már sok helyen találkozni olyan vicces kis autókkal, amibe a szülő becsatolhatja a gyerekét és tolhatja maga előtt.
Na, pont ilyenek találhatóak az Árkádban is.
Ismerőseink boldogan helyezték be 1.5 éves ikreiket az ilyen jellegű tili-toliba és indultak el vásárolni. Nem kisebb dolgot vettek a fejükbe, mint hogy bemennek a Brendonba. (Gyerekteleneknek mondom,hogy ez egy bababolt)
A bejáratnál a biztonsági őr rögtön közölte, hogy ezzel a járgánnyal nem lehet bemenni.
A döbbent kérdésre, hogy miért a válasz annyi volt: csak. Mert az a szabály. Az ismerőseink finoman céloztak rá, hogy két igen eleven 1.5 éves ikerpárt akar az őr inkább szabadjára engedni a boltban, semmint hogy a bevásárlóközpont által biztosított gyerekjárgányba beengedje őket? Igen, volt a válasz.
Könyörgöm manapság már csak a WC papír nincs felszerelve csipogóval, vagyis a gyerekek nehezen tudtak volna bármit is kicsempészni a boltból. A bevásárló központ családosok kényelmi igényeit kiszolgáló segédeszközét pedig nem engedi be egy BABABOLT??? Na, pont ilyen családbarát boltban fogok ezentúl vásárolni!
Lesheted Brendon!
Én ott még mosolygó eladóval nem találkoztam...Egy eladó hölgy meg közölte velem, hogy ne fogja meg a gyerekem a játékot, mert koszos lesz....
VálaszTörlésEz így van. Nekem is ez a tapasztalatom. Szerintem felvételi követelményként szerepel, hogy ne legyen gyereked és mufurc legyél.
VálaszTörlés