Taigetosz pozitív eladók

Már megint én követtem el a hibát, tudom én jól. Mert hogy is juthatott eszembe, hogy fél tizenegykor akarjak könyvet vásárolni, amikor a bolt csak tízkor nyitott ki? Értitek a hiba nagyságát, ugye?

Történt ugyanis, hogy egy gyerekkönyvvel a hónom alatt a pénztárhoz sétáltam, gondolván fizethetek. Az eladó olyan rettenettel nézett rám, mintha egy teli táras kalasnyikovot tartottam volna a jobbomba, nem pedig az Anna és Peti legújabb kiadását. A rémület eltorzította az amúgy sem bálkirálynős arcát és így szólt:
- De én...én még nem vagyok bejelentkezve!
Szemem sem rebbent a hír hallatán, amin nyilván meglepődött. Az ő agyában valószínűleg már a harci IT-kommandósokat riadóztattam. A köztünk feszülő néma csendet egy kolleganő törte meg, aki látva munkatársnője zavarát odasietett, hogy mi lehet a baj. A problémát laza könnyedséggel kezelte és rögtön felajánlotta a kollegínának, hogy az ő jelszavával nyugodtan beléphet. Hu...ezt is megértük.

A helyzet magaslatán korántsem álló egyes számú pénztárgépi munkás ekkor érkezett el a probléma második lépcsőjéhez, a "mivel akarok fizetni" kérdéskörhöz. Éreztem, hogy baj lesz, de azért megkockáztattam a választ, hogy bankkártyával. A döbbenet és a rémület felváltva ült ki a hölgy arcára. Látványosan nyelt egy nagyot, lassan odanyúlt a kártyámhoz, lehúzta, majd szó szerint elcsukló hangon, azt suttogta: "Elutasította a bank" és megsemmisülve nézett rám, szabályszerűen remegő kezekkel. Én ránéztem és csak ennyit mondtam: Próbálja újra!

A lány, félve lehúzta ismét, majd elém tette a nyugtát, amit aláírtam és kimentem a boltból. A lány mögöttem még sóhajtott egy nagyot, valószínűleg öregedett vagy tíz évet ebben a nagy krízisben. De kérdem én, nem végeztek próbanapot ezzel a lánnyal? Nem látták rajta, hogy pszichésen nem alkalmas a pult mögötti életre? Elképzelem, amint este az ágyában, verejtékben úszva idézi fel a mai napot és azt, hogy kétszer is akadályba ütközött a munkája során. Kívánom neki, hogy fel tudja dolgozni orvosi segítség nélkül.